Jó gyakorlat az eredményes generációváltáshoz

2020.11.11 16:36

A generációváltás is projekt. Tervezhető, megfelelő forgatókönyv mellett megnyugtatóan megvalósítható. Gyakorlati példánk van!

A generációváltás Magyarországon a működő vállalkozások több, mint 90%-át kitevő kis-és középvállalkozások jelentős hányadát érintő kihívás. Mivel a magyar kisvállalkozások jelentős részét családi vállalkozások adják, és ezek többsége a kilencvenes években indult, így napjainkra számos cég kénytelen szembe nézni  az utódlás kérdésével. Az érintett hazai vállalkozások többsége nem rendelkezik generációváltó tapasztalatokkal, még nem nézett szembe a generációváltás fontosságával, veszélyeivel. Nyugat-Európa jóval előrébb jár ebben a témában. A tapasztalatok sokkolóak. Az ismert trendek szerint a generációváltáson átesett vállalkozások közel kétharmada bukik el az átadás során, a harmadik generációváltásra pedig már alig néhány marad fenn közülük. Ez annál is inkább veszélyes trend, mert  hazánkban a foglalkoztatásban álló alkalmazottak mintegy hetven százalékának a kkv-k adnak munkát.

Jellemző problémák generációváltásnál

A családi vállalkozásokra jellemző, hogy a céget átadó cégvezető szeretné ugyan átruházni vállalkozását az utódjára, ám gyakran előfordul, hogy az utód nem szeretne a családi vállalkozásban dolgozni, mert  más jövőképet képzelt el magának.

Vannak utódlásra kiválasztott fiatalok, akiket éppen az a családi minta riaszt a cégátvételtől, amelyet otthon megtapasztaltak. Negatívan hathatott rájuk, hogy szülők állandóan a családi vállalkozásban dolgoztak és a gyermekeikre kevés idő jutott. Vannak, akik nem akarnak azonosulni ezzel a szülői mintával.

Sok esetben nem az utód kiválasztása okozza a gondot, hanem a cégvezetés elengedése a legnagyobb kihívás a leköszönő vezető számára. A családi vállalkozás alapítói, tulajdonosai erősen kötődnek a céghez, így nehezen engedik ki a gyeplőt a kezükből. A korábbi vezető tudása és kapcsolati tőkéje a cég működéséhez továbbra is szükséges lehet, ám az operatív vezetést át kell tudnia adni az utódjának.

Mi lehet a megoldás?

Amennyiben az utód nem szeretne a családi vállalkozásban munkát vállalni, viszont a kiöregedő cégvezető már szeretné átadni a stafétát, nos, ilyenkor el kell gondolkodni azon a megoldáson is, hogy egy professzionális menedzsment kezébe adják át a vezetést. Ennél a megoldásnál sokszor előfordul, hogy a külsős vezetőnek tulajdonosi részesedést is a rendelkezésére bocsátanak, amely a hosszútávú motivációját és a vállalkozáshoz kötődő lojalitását erősíti. Egyelőre kevés családi vállalkozás teszi meg, hogy a vezetőségbe a családtagok mellé vagy helyére külső, családon kívüli szakértőt vonjon be, de ez az út a vállalkozás erősödését, fejlődését hozhatja.

A sikeres generációváltás meghozza a kívánt eredményeket

Ennek ellenpéldája az, amikor a cégvezető leszármazottai aktívan kiveszik a részüket a munkából, a cég életéből, és tovább viszik a családi vállalkozást, mert van bennük kellő motiváció és újítási vágy, ami sikeressé teheti a céget.  A siker azonban többtényezős, hiszen nem csak egy olyan utódra van szükség, aki a szakmát kitanulta és rátermett, elhivatott vezető, hanem egy olyan céltudatos cégvezetőre is, aki időben felkészül a cég átadására és el tudja engedni az irányítást. Ezek mellett a külső tényezők, mint a hazai és nemzetközi piaci viszonyok is meghatározóak ebben a folyamatban.

Ma Magyarországon mintegy 110 ezer olyan cég működik, ahol a tulajdonosok és ügyvezetők között apai, anyai vagy testvéri kapcsolat lelhető fel. Az MNB legfrissebb becslései szerint hazánkban a következő 5 évben mintegy 53 ezer vállalkozást érint a generációváltás kérdése. A családi vállalkozásban nagy lehetőségek rejlenek a magyar gazdaság számára, hiszen a motivációjuknak és a tulajdonosi szerkezetnek köszönhetően sokszor életképesebbnek és erősebbnek bizonyulnak versenytársaiknál.

Amennyiben a vállalkozásod generációváltás előtt áll és tájékozódni szeretnél ezzel kapcsolatban, illetve szakértői tanácsokra lenne szükséged, fordulj bizalommal a VINTER csapatához!

Mi már eredményesen lezártuk a genrációváltási projektünket!

A fotón  Dr. Göndöcs István az Eco-Cortex Kft. stafétát átadó ügyvezetője és a céget továbbvivő két ügyvezető: Göndöcsné Agócs Dóra és Göndöcs Gábor