Kihívások a vállalkozások felnőttkorában

2020.02.03 10:48

Minden vállalkozásnál elérkezik az idő, amikor maguk mögött hagyják a gyermekkort és belépnek a felnőttkorba. Friss erővel, lendülettel érkeznek a fiatal felnőttkorba, hogy aztán elérjék az aranykort. Ám ezekben a szép időszakokban is számos kihívással kell szembenéznie a Vállalkozónak.

A fiatal felnőttkor

Friss, fiatalos lendület hajtja ebben az életciklusban a vállalkozásokat, mert túllépve a gyermekkor botlásain most már kialakultak a szervezett folyamatok, rutinok, amelyek révén hatékonyan és gördülékenyen mennek a dolgok. Ez az időszak általában a vállalkozás 4. évétől egészen a 9. évéig tart. Ebben az életciklusban jellemzően van bevétel és profit, valamint folyamatosan lehet dolgozni a fejlődésen.

Ebben az életkorban kiemelten fontossá válik a céltudatosság, mert hiába a fiatalos lendület, amennyiben nem vagyunk kellően célratörők, úgy könnyen kárba vész a meglévő friss erő.

A legnagyobb kihívást ebben az életkorban maga a Vállalkozó jelenti. Képes-e a vezetésben és az irányításban megfelelően helyt állni? Ahogy a cég fejlődik, úgy egyre összetettebbé válik a működése. Nem szabad hagyni, hogy a vállalkozás a vezetői kompetenciák vagy az irányítás nem megfelelő szintje miatt ellehetetlenedjen. Ezt a helyzetet nem könnyű felismernie a Vállalkozónak, hiszen éppen rajta múlik a cég további fejlődése és éppen az ő kezében van a megoldás kulcsa. Ilyenkor érdemes szakértő, tanácsadó bevonását kérni.

 

Az érett felnőttkor

Az érett felnőttkor a vállalkozás aranykora. Természetesen minél tovább tart az aranykor, annál jobb. Ebben a korszakban arathatjuk le a babérokat, melyeket kemény munkával értünk el. Ilyenkor már biztonsággal tervezhető a jövő, ezáltal a cég a munkavállalóinak is létbiztonságot tud nyújtani. Nem a bevétel nagysága és profittartalma határozza meg az életciklust, hanem a vállalkozás stabilitása.

Ebben az aranykorban a legnagyobb kihívást az eddig elért szint fenntartása okozhatja. Minthogy ebben a korszakban a cég belső rendszere, működése már stabilan kialakult, így főként a külső tényezők hatásaira kell folyamatosan figyelnie a vállalkozásnak. Folyamatosan követni kell a piac változásait és a gazdasági folyamatokat. Nem szabad, hogy elkényelmesedjen a Vállalkozó ebben az időszakban és a körülötte lévő folyamatokra ne reagáljon időben.

Amennyiben cikkünk felkeltette az érdeklődésed és tájékozódni szeretnél a témával kapcsolatban, vagy szakértői tanácsokra van szükséged, fordulj bizalommal a VINTER csapatához!

Ha vállalkozásod a felnőttkor kihívásaival sikeresen szeretne megbírkózni, neked ajánljuk JUMPER csomagunkat!

 

vallalkozas fejlesztese